A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természetes kozmetikumok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: természetes kozmetikumok. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. június 11., kedd

Őszintén az ekcémáról


Az ekcéma vagy más szóval dermatitis, a leggyakoribb, számos ember életét megnehezítő, a bőr gyulladásával járó betegség. Ekcéma esetén a bőr eleinte kipirosodik, viszket, apró hólyagok alakulnak ki rajta, majd a vakarás következtében apró sebek, pörkök, illetve hámlás jelenik meg. Ez az úgynevezett akut forma, ha nem ismert, vagy nem kivédhető ok miatt tartósan fennáll, akkor szubakut, majd krónikus formába mehet át. Ilyen esetben a bőr már tartósan gyulladt, vörös, hámlik, megvastagodik, rajta vonalas kivakarások, illetve pigmentációs eltérések (fehér vagy barnás foltok) jelenhetnek meg.

okai:
Az ekcémákat számos ok válthatja ki, melyeket így két nagy csoportra oszthatjuk:
Az exogén ekcémákat külső, többnyire környezeti hatások okozzák. A bőrre kívülről rákerülő exogén allergének az arra fogékony embereken bőrgyulladást váltanak ki. Ilyenek lehetnek pl. növényi (porok, pollenek) és állati eredetű anyagok (szőrök), különböző vegyszerek, fémek, stb.

Az endogén ekcémák esetén egyedi hajlam, fogékonyság szükséges a bőrtünetek kialakulásához. Ide soroljuk pl. az atópiás dermatitist, mely során az ekcémás bőrtünetek általában már csecsemő-vagy gyermekkorban megjelennek. Endogén ekcémát okoznak a szervezetben vagy a bőrön elszaporodó baktériumok, gombák antigénjei is. Az ekcémákat az alapján is csoportosíthatjuk, hogy irritatív vagy allergiás mechanizmusok váltják-e ki: Irritatív ágensek egyéni hajlam nélkül, mindenkinél kiválthatnak bőrgyulladást a behatás idejének és erősségének függvényében. Ilyenek például az erős vegyszerek. Allergiás mechanizmussal kialakuló ekcémákhoz egyéni érzékenység, úgynevezett szenzibilizáció szükséges. Ilyen allergének pl. a fémek, állati eredetű szőrök, porok, pollenek.

Az életkor előrehaladtával a faggyúmirigyek működése csökken, ezért idős korban gyakori tünet a bőr szárazsága. Ez vezet a kiszáradás miatti ekcémához (exsiccatiós dermatitis, asteatoticus ekcéma). A száraz bőr viszket, amit az illető fokozott tisztálkodással, esetleg szárító készítmények (pl. hintőpor) használatával próbálhat ellensúlyozni. A viszkető bőr vakarása apró horzsolásokhoz, hámhiányokhoz vezet, melyek felülfertőződve tovább rontják az állapotot. Nem ritka, hogy a viszkető folyamatra "tévesen" helyileg kortikoszteroid tartalmú készítményt alkalmaznak, ami súlyosbítja a bőr szárazságát, rontja a bőr regenerációs képességét, és fogékonnyá teszi a bakteriális fertőzésekre. Jellemző esetben a bőr száraz, repedezett, lemezekben hámlik és a bőrfelszínt hámfosztott területek tarkítják.

A bőrproblémák lelki okai:  Bőr = Gyengédség, emberi kapcsolatok, határ, érintés.
Az eddig elnyomott, elfojtott dolgok, amikkel nem foglalkoztál ellenállnak a további elnyomásnak, így különböző bőrproblémák által törnek a felszínre, hogy láthatóvá, tudatossá váljanak és végre foglalkozz velük. Egy olyan személy érintése hiányzik, akitől el kellett válni, vagy aki eltávolodott. Mások elvárásainak megfelelése, miközben saját igényeinkről nem veszünk tudomást. 

Hogyan szabadulhatunk meg a bőrproblémáktól?

Lelki szinten:
A sötét belső témáink feldolgozása és megvilágítása a tudat fényével. Üssük ki a problémát, mielőtt az ütne ki a bőrünkön! 

Testi szinten: 
Fontos az emésztőrendszer tisztítása (elsősorban a vastagbél- és májtisztítás)!!!
Együnk sok zöldséget (sárgarépa, zöld színű levélzöldségek, cékla, stb.)! Kerüljük a tejet, tejtermékeket, a bő olajban sült ételeket és a cukrokat! Ajánlott a hús csökkentése és az iparilag feldolgozott/ félkész-, készételek kihagyása az étrendből. A különböző növényi olajok (kivéve olívaolaj) helyett használjuk állati zsírokat, hogy serkentsük az epeműködést, ezáltal javítva az emésztést. Igyunk elegendő folyadékot, elsősorban tiszta vizet!  Az omega-3 zsírsavak csökkentik a gyulladást, szépítik a bőrt, melyet akár halakból is fedezhetünk. Kerüljük a glutén tartalmú gabonákat (búza, rozs, árpa, zab, kukorica).
Külsőleg: Részesítsük előnyben a természetes kozmetikumokat, tusoláshoz, kézmosáshoz (pld. Paradji sós-Holt tengeri iszapos szappant, Körömvirág szappant kecsketejjel, Homoktövis szappan kecsketejjel, Éden szappan kakaó-és shea vajjal). Ill. a fejbőr érintettsége esetén pedig a hajtisztító szappant használd, enyhe almaecetes öblítéssel. A problémás terület kezelésénél részesítsük előnyben a természetes natúr kozmetikumokat. Ajánlott a shea vaj, kakaóvaj ill. a célzottan ekcémás, irritált bőrre készülő Shea és levendula habkrém, melyet naponta többször is alkalmazhatunk.

Lelki szintű megoldás Miskolcon: http://reaterapia.hu/
Ajánlott natúrkozmetikumok: ITT